Fakanál összes bejegyzése

Részeges kalács

Hozzávalók:

Tésztához:img_41351
200 gr sima liszt
200 gr kenyér liszt
1,5 dl tej
150gr vaj
50 gr cukor
20 gr élesztő
2 gr só
20 gr vaníliás cukor

5 dkg mazsola
2 dl Tokaji Aszú

Sziruphoz:
250 gr cukor
1 dl víz
5 cl rum
½ narancs héja
½ citrom héja

A mazsolát beáztatjuk a Tokaji Aszúba legalább 2 órára. A tésztához valókat keverő tálba tesszük és bedagasztjuk, majd belekeverjük a leszűrt beáztatott mazsolát is. Hagyjuk meleg helyen kb. ¾ órát kelni. Egy kalácsformát (mi kuglóf formába tettük) vajazzunk ki és lisztezzünk be. Dolgozzuk át a megtelt tésztát és tegyük a sütőtálba – további 20 percig kelesszük. 180 fokos „gőzös” sütőben (a sütő aljába helyezett tepsibe, ha már átmelegedett öntsünk egy kevés vizet) 40 percig süssük, hagyjuk a formában kihűlni.

A sziruphoz tegyük egy edénybe a  cukrot és a vizet, forraljuk fel és adjuk hozzá a reszelt citrus héjakat. Ha felforrt tegyük bele a rumot, valamint a Tokaji Aszút, amiben áztattuk a mazsolát.

A formában egy hurkapálcikával sűrűn szurkáljuk meg a süteményt és a fele szirupot lassan öntsük rá. Hagyjuk állni minimum 1 órát, majd tegyük ki egy tálra és folyamatosan locsoljuk a maradék sziruppal, de mindig hagyjunk időt, hogy beszívja a tészta. Az összes szirupot csak egy egész nap alatt fogja „meginni” a tészta, de ettől lesz pikáns.

img_41201img_41211img_41261

Tálaljuk gyümölccsel és tejszínhabbal.

img_41351

img_41441

 

Tűzdelt malacsült káposztán főtt tökmagos gőzgombóccal

Hozzávalók:
1 kg-os csontos rövidkaraj (lehetőleg malac)img_41751
1 nagy fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
1 szál rozmaring
só, bors, kömény
1 dl bor
4-8 gyöngyhagyma (apró fej vöröshagyma)
1 kk paradicsom püré
1 dl bor
1 csapott ek étkezési keményítő
Tűzdeléshez: 5 dkg szalonna és 3 gerezd fokhagyma

1 kis fej kelkáposzta
10 dkg bacon szalonna
2 ek olaj
só, bors, kömény
tökmag

Gőzgombóchoz:
25 dkg liszt
1 db tojás
1 dl víz
1 dkg élesztő
1 kk só
1 tk cukor
1 dkg olaj

Egy tepsit béleljünk ki vizes sütőpapírral – erre tegyük a megtisztított és negyedelt vöröshagymát, a félbevágott fokhagyma fejeket. A húst hosszúkásra vágott szalonnával és fokhagyma gerezdekkel ízlés szerint tűzdeljük meg, sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg köménymaggal. Fektessük a hagymák tetejére, tegyük mellé a rozmaring ágat és helyezzünk a tetejére szalonna szeleteket. Öntsük rá a bort, majd fedjük le egy másik sütőpapírral, amit előtte bevizeztünk, ennek tetejére tegyünk alufóliát és tegyük be sülni 180 fokon 1,5-2 órát. Félidőben szórjuk bele a gyöngyhagymákat is.

img_41291img_41331

A gőzgombóc hozzávalóit tegyük keverő tálba és dagasszuk be. Meleg helyen kb. 60 perc alatt hagyjuk a duplájára kelni., majd borítsuk ki lisztezett deszkára, vágjuk 4 részre és formázzunk belőlük gombócokat, hagyjuk további 15 percet kelni, majd formázzunk belőle briósokat.

img_41541img_41561

A  bacon szalonnát kockázzuk fel és olajon süssük ropogósra, a pörcöket vegyük ki a serpenyőből. A maradék olajon forgassuk át a szélesebb csíkokra vágott kelkáposztát, sózzuk borsozzuk és tegyünk rá egy csipet köménymagot is. Öntsük fel 1 dl vízzel és helyezzük rá a formázott tésztát és szórjuk meg tökmaggal. Lefedve 30 percig pároljuk – ez alatt a tészta elkészül.

img_41431img_41511

img_41581

A húst vegyük ki a tepsiből és hagyjuk kissé hűlni, a maradék szaftot öntsük át egy kis edénybe, passzírozzuk bele a megsült hagymákat is tegyünk hozzá paradicsom pürét és a bort. Keverjük el és forraljuk be, hogy ne legyen nagyon híg – ebbe keverjük bele a hidegvízbe elkevert keményítőt.

Tálalás előtt keverjük el a kivett pörcöket a káposztával.

img_41801

 

 

Szilveszteri vendégváró lepény

Hozzávalók:img_41091
4 szál virsli
2 szál debreceni
1/2 szál póréhagyma
1 chili paprika
20 dkg rokfort sajt
4 szelet bacon
2 ek olaj
1 gerezd fokhagyma
2 tojás
1 doboz tejföl
só, bors, mustár

Keverjük össze a tojásokat, a tejföllel, 1 ek mustárral, a reszelt fokhagymával, sózzuk, borsozzuk.

img_40651

Nyújtsuk ki a tejfölös tésztát két sütőpapír között, majd helyezzük át a sütő formába.

img_40661img_40671

Egy serpenyőben kis olajon süssük ki a felkockázott baconszalonnát , majd a kész pörcöket szedjük ki belőle. A maradék zsírban pároljuk meg a szeletelt póréhagymát.

img_40691img_40701

A tortaformába tegyük bele a tésztát. A debreceniket főzzük forrásban lévő vízben kb 3 percig, majd szeleteljük fel, majd a darabolt virslivel tegyük a tésztára, erre tegyük rá a a párolt hagymát, a kockázott chilit, borsozzuk meg.

img_40731img_40751

Öntsük rá a tejfölös keveréket, majd szórjuk meg az elmorzsolt sajttal. A tetejére tegyük rá a kisült szalonnát.

img_40781img_40861

180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Hidegen – melegen kiváló.

img_41021

Sült gyümölcs – köretnek

Hozzávalók:
4 barack
4 körte
1/2 citrom
2 ek olaj
2 ek méz
fehérbor
bazsalikom

Egy tűzállótálat olajozzunk ki. Vágjuk gerezdekre a gyümölcsöket és rétegezzük egymásra. Csavarjuk rá fél citrom levét, öntsük rá az olajat és a mézet, majd egy löttyintésnyi fehér bort tegyünk még rá.
Közepes lángon 30 percig süssük – friss bazsalikommal tálaljuk.

Húsok mellé köretnek ajánlom.

Tejszínes-kecskesajtos csirkemell

Hozzávalók:
4 fél csirkemell
16 dkg lány kecskesajt
4 dkg kemény kecskesajt
1 dl fehér bor
4 dl tejszín
2 kk étkezési keményítő
só, bors, kakukkfű
olaj a sütéshez
petrezselyem

A csirkemelleket csíkozzuk fel és egy nagyobb serpenyőben kis olajon pirítsuk meg, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg 1 csipet kakukkfűvel, majd öntsük fel a fehérborral. Forraljuk fel,  és tegyük bele a lágy kecskesajtot, majd a tejszínt, keverjük át, hogy a sajt feloldódjon. 1 dl vízhez keverjük hozzá a keményítőt és öntsük bele a tejszínes szaftba. A végén tegyük bele a reszelt kemény sajtot is – forraljuk fel. Tálalás előtt az aprított petrezselymet keverjük bele.

Bulgurral tálaljuk.

Sopszka saláta

Hozzávalók: IMG_3479
4 szál újhagyma
5 paradicsom
1 kígyóuborka
4 ek olaj
1 ek vörösborecet
1 csipet oregánó
só, bors
20 dkg Sirene sajt (kecske vagy juh)
petrezselyem

Vágjuk össze apróra a zöldségeket és keverjük össze.

IMG_3476

Egy kis befőttes üvegbe tegyük bele az olajat az ecetet, az oregánót és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd rázzuk össze.

IMG_3477

Tálalás előtt öntsük a zöldségekre a mártást, majd reszeljük rá a sajtot nagy lyukú reszelőn. Petrezselyemmel díszítsük.

IMG_3489

Sajtos csirkecsíkok

Hozzávalók:  IMG_3496
2 fél csirkemell
4 tojás
4 ek liszt
10 dkg parmezán sajt
10 dkg pannónia sajt
só, bors

 

 

A csirkemelleket tisztítsuk meg és vágjuk hosszú csíkokra és sózzuk be.

IMG_3462

Reszeljük le a sajtokat és keverjük össze 1 ek liszttel. A panírozáshoz tegyük  tálba a lisztet, a tojásokat  verjük fel és kicsit sózzuk meg.  Panírozzuk be a húsokat, a reszelt sajtos lisztet jó nyomjuk rá.

IMG_3466
Tegyünk teflon serpenyőbe kevés olajat és a húsokat mindkét oldalán süssük körbe 2-3 perc alatt, majd tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Előmelegített sütőben 10 perc alatt süssük készre a húst.

IMG_3468 IMG_3472 IMG_3475
Salátával tálaljuk.

IMG_3500

Csokoládé szósz

Hozzávalók:
2 dl tej
10 dkg 75%-os csokoládé
1 ek kakaópor
1 zacskó vaníliás cukor
2 ek cukor

1 dl tej
1 púpos ek étkezési keményítő

A 2 dl tejet tegyük fel a csokoládéval, a kakaóporral és a cukorral melegedni. Ha a szósz egyneművé vált adjuk hozzá a maradék 1 dl tejjel elkevert  keményítőt és a vaníliás cukrot.

Főzzük készre – bögrében tálaljuk.

 

Churros

Hozzávalók:
250 ml víz
80 gr vaj
180 gr liszt
2 tojás
25 gr cukor
1 tk vaníliás cukor

cukor és fahéj

Közepes méretű edénybe tegyük bele a vizet, a vajat, a cukrot és a sót forraljuk fel, majd adjuk hozzá a lisztet és folyamtosan kevergessük, míg össze nem áll egy gombócba.  A tűzről levéve pici hűlés után keverjük bele egyenként a tojásokat és dolgozzuk krémesre.

 

Tegyük csillagcsővel ellátott habzsákba a tésztát és forró olajba nyomjunk 10 cm-es csíkokat (érdemes ollóval elvágni). Ha már aranybarna vegyük ki egy papírtörlőre és még forrón forgassuk meg a fahéj és cukor keverékébe.

Forró csokiszósszal tálaljuk.

 

Egyszerű kelt tészta

Hozzávalók:
50 dkg kenyér liszt (BL 80)
2,5 dkg friss élesztő
2,5 -2,6 dl langyos víz
10 dkg tejföl
8 gr só
8-10 gr cukor
50 gr olaj

 

A hozzávalókat összegyúrjuk és meleg helyen 20 percig kelesztjük, majd átdolgozzuk.

 

Ha kifliket, vagy zsemlét készítünk belőle, akkor gombócokat formázunk belóle, majd 10 percig pihentetjük