Tészták kategória bejegyzései

Tűzdelt malacsült káposztán főtt tökmagos gőzgombóccal

Hozzávalók:
1 kg-os csontos rövidkaraj (lehetőleg malac)img_41751
1 nagy fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
1 szál rozmaring
só, bors, kömény
1 dl bor
4-8 gyöngyhagyma (apró fej vöröshagyma)
1 kk paradicsom püré
1 dl bor
1 csapott ek étkezési keményítő
Tűzdeléshez: 5 dkg szalonna és 3 gerezd fokhagyma

1 kis fej kelkáposzta
10 dkg bacon szalonna
2 ek olaj
só, bors, kömény
tökmag

Gőzgombóchoz:
25 dkg liszt
1 db tojás
1 dl víz
1 dkg élesztő
1 kk só
1 tk cukor
1 dkg olaj

Egy tepsit béleljünk ki vizes sütőpapírral – erre tegyük a megtisztított és negyedelt vöröshagymát, a félbevágott fokhagyma fejeket. A húst hosszúkásra vágott szalonnával és fokhagyma gerezdekkel ízlés szerint tűzdeljük meg, sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg köménymaggal. Fektessük a hagymák tetejére, tegyük mellé a rozmaring ágat és helyezzünk a tetejére szalonna szeleteket. Öntsük rá a bort, majd fedjük le egy másik sütőpapírral, amit előtte bevizeztünk, ennek tetejére tegyünk alufóliát és tegyük be sülni 180 fokon 1,5-2 órát. Félidőben szórjuk bele a gyöngyhagymákat is.

img_41291img_41331

A gőzgombóc hozzávalóit tegyük keverő tálba és dagasszuk be. Meleg helyen kb. 60 perc alatt hagyjuk a duplájára kelni., majd borítsuk ki lisztezett deszkára, vágjuk 4 részre és formázzunk belőlük gombócokat, hagyjuk további 15 percet kelni, majd formázzunk belőle briósokat.

img_41541img_41561

A  bacon szalonnát kockázzuk fel és olajon süssük ropogósra, a pörcöket vegyük ki a serpenyőből. A maradék olajon forgassuk át a szélesebb csíkokra vágott kelkáposztát, sózzuk borsozzuk és tegyünk rá egy csipet köménymagot is. Öntsük fel 1 dl vízzel és helyezzük rá a formázott tésztát és szórjuk meg tökmaggal. Lefedve 30 percig pároljuk – ez alatt a tészta elkészül.

img_41431img_41511

img_41581

A húst vegyük ki a tepsiből és hagyjuk kissé hűlni, a maradék szaftot öntsük át egy kis edénybe, passzírozzuk bele a megsült hagymákat is tegyünk hozzá paradicsom pürét és a bort. Keverjük el és forraljuk be, hogy ne legyen nagyon híg – ebbe keverjük bele a hidegvízbe elkevert keményítőt.

Tálalás előtt keverjük el a kivett pörcöket a káposztával.

img_41801

 

 

Szilveszteri vendégváró lepény

Hozzávalók:img_41091
4 szál virsli
2 szál debreceni
1/2 szál póréhagyma
1 chili paprika
20 dkg rokfort sajt
4 szelet bacon
2 ek olaj
1 gerezd fokhagyma
2 tojás
1 doboz tejföl
só, bors, mustár

Keverjük össze a tojásokat, a tejföllel, 1 ek mustárral, a reszelt fokhagymával, sózzuk, borsozzuk.

img_40651

Nyújtsuk ki a tejfölös tésztát két sütőpapír között, majd helyezzük át a sütő formába.

img_40661img_40671

Egy serpenyőben kis olajon süssük ki a felkockázott baconszalonnát , majd a kész pörcöket szedjük ki belőle. A maradék zsírban pároljuk meg a szeletelt póréhagymát.

img_40691img_40701

A tortaformába tegyük bele a tésztát. A debreceniket főzzük forrásban lévő vízben kb 3 percig, majd szeleteljük fel, majd a darabolt virslivel tegyük a tésztára, erre tegyük rá a a párolt hagymát, a kockázott chilit, borsozzuk meg.

img_40731img_40751

Öntsük rá a tejfölös keveréket, majd szórjuk meg az elmorzsolt sajttal. A tetejére tegyük rá a kisült szalonnát.

img_40781img_40861

180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Hidegen – melegen kiváló.

img_41021

Churros

Hozzávalók:
250 ml víz
80 gr vaj
180 gr liszt
2 tojás
25 gr cukor
1 tk vaníliás cukor

cukor és fahéj

Közepes méretű edénybe tegyük bele a vizet, a vajat, a cukrot és a sót forraljuk fel, majd adjuk hozzá a lisztet és folyamtosan kevergessük, míg össze nem áll egy gombócba.  A tűzről levéve pici hűlés után keverjük bele egyenként a tojásokat és dolgozzuk krémesre.

 

Tegyük csillagcsővel ellátott habzsákba a tésztát és forró olajba nyomjunk 10 cm-es csíkokat (érdemes ollóval elvágni). Ha már aranybarna vegyük ki egy papírtörlőre és még forrón forgassuk meg a fahéj és cukor keverékébe.

Forró csokiszósszal tálaljuk.

 

Húsoskocka

Hozzávalók:

Egyszerű kelt tészta

3 gerezd fokhagyma

1 kis fej vöröshagyma
1 csokor snidling
1 szikkadt zsemle
2 dl tejszín
½ kg darált sertéshús
só, bors
2 tojás
1 ek pirospaprika
1 kk pirosarany
1 ek mustár
oregánó
1 kk erőspista

10 dkg sajt (Anikó)
1 tojás
1 tejföl
1 tojás a kenéshez

 

Zsírozzunk és lisztezünk ki egy tepsit. Az balkán tésztát nyújtsuk ki és a helyezzük a tepsibe, kenjük le tojással és szórjuk meg sajttal, hagyjuk kelni.

A darált húst a fűszerekkel, a tejszínbe áztatott zsemlével, az apróra vágott snidlinggel és a tojásokkal összedolgozzuk. A tejfölbe keverjük bele a tojás és a reszelt sajtot.

A megkelt tésztára tegyük rá a húskrémet, a tetejére tegyük rá a tejfölös keveréket.

180 c fokos sütőben süssük aranybarnára.

Kacsás-almás pite

Hozzávalók:   IMG_2692                                                                     
2 kacsacomb vagy 1  kacsamell
Alma szószhoz:
5 alma
1 dl fehér bor
só, bors
1 csipet chili
reszelt citromhéj
2 ek méz
0,5 dl víz
1/2 ek étkezési keményítő
Szafthoz:
1 dl vörösbor
2 ek paradicsompüré
1 ek liszt
0,5 dl víz
Burgonyapüréhez:
80 dkg burgonya
kacsazsír
2 tojás

Az almákat vágjuk nagyobb kockákra és tegyük fel főni a fűszerekkel (bors, chili, citromhéj, méz, só) pároljuk félkeményre, majd tegyük bele a vízben elkevert étkezési keményítőt. Hagyjuk kihűlni.

 

A húst enyhén sózzuk, borsozzuk, sütőben vagy serpenyőben lassan süssük készre, ha kihűlt szedjük le a húsdarabokat.

A sütőedénybe öntsünk 1 dl vörösbort és forraljuk fel így az edénybe lévő lesült részek is feloldódnak. Adjuk hozzá a lisztet és keverjük simára, majd tegyük hozzá a paradicsom pürét és adjunk hozzá egy kis vizet, ha szükséges fűszerezzünk utána.

A krumplit főzzük meg és törjük át a kisült kacsazsírral a tojásokkal keverjük simára, ha szükséges sózzuk meg kicsit.

 

A tejfölös pitetésztával béleljünk ki egy formát. Ebbe tegyük bele az alma szószt, erre kerül a húsos réteg, a szaft egy részével locsoljuk meg, majd tegyük a tetejére a burgonyapürét.

IMG_2668 IMG_2670

IMG_2672 IMG_2676 IMG_2683

Sütőben süssük készre (180 fokon kb. 30 perc).

IMG_2703

 

Tuniszi kenyérfánk

Hozzávalók: IMG_1600
400 gr kenyér liszt BL80
1 tojás
3 ek olaj
1,5 dl langyos víz
1 dkg szárított élesztő
1 nagy csipet cukor
4 gr só

 

Tésztát begyúrjuk, hagyjuk kelni 1 órát. Kinyújtjuk kb 1 cm vastagra és mérettől függően kb 10 pogácsát szaggatunk belőle. A pogácsákat 1/2 órát kelesszük meleg helyen , majd forró olajban süssük ki.

IMG_1593 IMG_1595 IMG_1599

Félbevágva megtöltjük: pl. harissa (paprika krém) tonhallal, főtt tojással, paradicsommal, salátával, petrezselyemmel, hagymával.

 

Tortilla

Hozzávalók:
250 gr Masa Harina liszt
330 gr szobahőmérsékletű víz

Gyúrjuk össze a hozzávalókat és pihentessük 30 percig. 10 gombócot készítünk belőle.

2 folpack között “Shakti 5″ tortilla nyomóban lepényeket csinálunk, amit forró palacsintasütőben szárazon (olaj nélkül) kisütünk. A lepényeket oldalanként 1-1 percig süssük.

Ízlés szerint töltsük pl. avokádó krémmel, füstölt sajtkrémmel, hússal, vágott zöldségekkel,

Avokádó krém: 1 avokádó húsa, só, bors, fél citrom leve összeturmixol.

Sparheltos lepény

Hozzávalók 10 db elkészítéséhez:
0,3 l víz
0,02 kg élesztő
0,01 kg só
0,02 kg cukor
0,45 kg BL 80 kenyér liszt

A hozzávalókat tegyük keverőtálba és dolgozzuk össze. 1 órát kelesztjük, majd 10 gombócot formáljunk belőle.

A gombócokat nyújtsuk ki kerek formára és forró serpenyőben mindkét oldalát süssük meg. Kisüthetjük mind a 10 darabot előre és csak utána töltjük meg, de akár amikor átfordítjuk a másik oldalára süléskor, akkor már a serpenyőben kenjük meg ízlés szerint sajttal, vagy tejföllel, majd erre tegyük a hozzávalókat. Mi kolbászt, medvehagymát, lilahagymát, reszelt sajtot, sült húst, erős paprikát tettünk bele. Hajtsuk ketté a lepényt és nyomjuk le valami nehezékkel (pl. másik serpenyő) vagy lapát kanállal, majd fordítsuk meg és melegítsük át a másik oldalát is.IMG_1292 IMG_1256 IMG_1258 IMG_1259 IMG_1260 IMG_1257 IMG_1263 IMG_1264 IMG_1268 IMG_1270 IMG_1272 IMG_1281 IMG_1288 IMG_1291

Sütőtökös ravioli

Hozzávalók (4 főre):

0,3 kg már megsütött tök húsa
szerecsendió
bors
só (nagyon pici)
2 ek oliva olaj
vaj
friss gyúrt tészta

 

Egy fél sütőtököt a sütőben megsütünk, ehhez feldaraboljuk, némileg bevágjuk és ízesítjük. Mi chilipelyhet és mézet használtunk hozzá. Érdemes a tepsibe sütőpapírt tenni a tök alá. Puhára sütjük, így felhasználhatjuk tölteléknek, leves alapnak, vagy akár frissen sülve is fogyaszthatjuk.

A kihűlt sütőtök belsejét tálba tesszük, hozzáadjuk az olajas és a fűszereket, majd villával összetörjük.

A házi tészta receptje megtalálható az előzményben. (http://www.sparhelt.eu/?p=612)
A tésztát kinyújtjuk, kerek formával kiszúrjuk. Ha nincs raviolikészítőnk a tölteléket a tésztalap közepébe helyezzük, a szélét az ujjunkkal óvatosan bevizezzük, majd a lapocskát félbehajtjuk. A szélét villával lenyomkodjuk.

      

Ravioli készítővel könnyebb a dolgunk, mert a tésztalapot belehelyezzük, a közepére tesszük a tölteléket, majd egyszerűen csak összenyomjuk.

      

  

Lisztezve pihentetjük a töltött tésztákat a főzésig.

Forró vízben 6 percig főzzük, majd egy mogyorónyi vajon serpenyőbe átforgatjuk.